4. fejezet

A fejezet Miharu érdeme <3 Köszi szívem <3 :* 

 - Kérdeznem kell valamit! - nézett mélyen a szemembe.

 - Mondd csak! - feleltem, és éreztem, ahogy a gyomrom görcsbe rándul. 

 Biztatóan rámosolyogtam, mire felsóhajtott.

 - Mit gondolsz Tamaráról?

 - Öm... Aranyos. Olyan.... életvidám. Nem igazán ismerem, de rendes lánynak tűnik. De miért?

 - Csak mert ő velünk lesz a nyáron. 

 - Oh, értem!

 Nem igazán erre a kérdésre számítottam. Viszont örültem, hogy Jamie-n kívül ismerek mást is.

 - Kik lesznek még ott? - kérdeztem.

 - Tamara és Dylan.

 - Dylan? - nyögtem fel fájdalmasan.

 - Nyugi, ha kicsit jobban megismered, akkor rájössz, hogy rosszul ítélted meg! - kacsintott.

 - Lehet, de van egy kis probléma! Én barátkoznék vele, csak ő nem hagyja!

 - Beszélek majd vele!

 - Köszi.

 Még ringatóztunk kicsit a zenére, majd miután vége lett, Jamie elment italt hozni, míg én odamentem barátnőimhez, akik egész végig minket néztek fülig érő mosollyal.

 - Na mizu? - kérdezte Willow.

 - Semmi.

 - Gratulálok csajszi! - ugrott a nyakamba Ana.

 - Ja, tök véletlenül Ő lett a bálkirály és te pedig a királynő! - nézett egymásra Willow és Amy.

 - Mi ez az egész? Mit tetettek? - kérdeztem szúrós szemekkel.

 - Seeemmiiiiiit! - nevették el magukat.

 - Amy! - mondtam haragosan.

 - Na, jó. Rengeteg embert megkértünk és egyben lefizettünk, hogy szavazzanak rátok. Plusz meg is "hekkeltük" a szavazást.

 - De miért?

 - Mert nektek kellett nyerni! Ti vagytok a legjobbak! Együtt.... egyszerűen.... csodásak vagytok! - nyögte ki nagy nehezen Alieen.

 - Lehet, de ez akkor is csalásnak számít!

 A nagy részem haragudott Amyékre, hisz igazságtalanul nyertem. Elszomorodom, mikor belegondolok, hogy hány lány álmát törtem most össze... És köztük az egyik akár a győztes is lehetett volna! Viszont egy kicsi részem örül ennek az egésznek. Hisz nem mindennap válik az ember bálkirálynővé! Ráadásul az egészen az is dob, hogy Jamie Broodey a bálkirály! 

 Gondolatmenetemet az emlegetett személy zavarta meg.

 - A puncsa, milédi! - hajolt meg előttem, miközben átnyújtotta a poharat.

 - Ó, köszönöm, uram! - pukedliztem.

 Egymásra néztünk és szakadtunk a röhögéstől. Örülök, hogy Jamie a legjobb barátom. Hisz mellette teljesen önmagam lehetek anélkül, hogy elítélnének vagy hivatalosan is fogyatékosnak nyilvánítanának. 

 Beszélgetés közben csatlakozott hozzánk Tamara és Dylan. Nem tudom, hogy honnan jöttek, ugyanis eredményhirdetés után mintha elnyelte volna őket a föld. Most meg vidáman és elégedett arccal ballagtak hozzánk. 

 - Mi a téma? - kérdezte Dylan. 

 Most először mosolygott rám.

 - Öm... Igazából semmi csak össze-vissza röhögcsélünk, mint általában! - vetettem egy pajkos mosolyt legjobb barátomra, majd Tamy felé fordultam.

 - Hé, T, nem vagy szomjas?

 - Hát ne...

 - Jó, mert én is az vagyok! - szakítottam félbe. - Gyere!

 Megragadtam a karját és elhúztam a fiúktól. Ugyan hivatalosan még csak pár órája ismerjük egymást, de nekem olyan érzésem van, mintha már évek óta jóban lennénk.

 - Na jó. Láttam azokat az arckifejezéseket! Mesélj! - tértem rögtön a tárgyra.

 - Miről? - adta a tudatlant.

 - Jajj, ne add itt nekem a hülyét! Láttam, hogy milyen elégedetten jöttetek oda hozzánk Dylan-nel! - mosolyogtam.

 - Lehet, hooogy..... történt.... egy kis..... dolog közöttünk! - nyögte ki nagy nehezen.

 Halkan felsikoltottam és szorosan megöleltem.

 - Jujj, annyira örülök nektek! Csókolóztatok? 

 - Is - kuncogott fel.

 Először nem értettem, hogy mire céloz, de aztán leesett. Már majdnem kimondtam hangosan, mikor befogta a számat, ezáltal nem engedte, hogy beszéljek. Miután sikerült valamennyire lenyugodnom, elvette a kezét és így szólt: 

 - Kérlek ne szólj semmit Jamie-nek! Még nagyon friss ez az egész, és mi sem vagyunk teljesen tisztában azzal, hogy mi is folyik köztünk. 

 - Szóval arra kérsz, hogy hazudjak a legjobb barátomnak? - egyszerűsítettem le.

 - Igen. - válaszolta vidáman.

 - Nem is tudom, Tamy.... És mi van, ha ő maga jön rá? Akkor már elmondhatom?

 - Persze. De ne vezesd rá!

 - Rendben. Nem szólok rólatok egy szót se! - mosolyogtam. 

 - Köszi! - suttogtam, majd visszasétáltunk a srácokhoz.

 - Hol a piátok? - vetette oda Dylan, felszökött szemöldökkel bámulva üres kezemre.

 - Ott helyben megittuk - feleltem. Elvégre nem árt, már most gyakorolni a hazudozást.

 - Aha - felelte egyszerűen, majd visszafordult beszélni a többiekkel.

 - Amúgy ki lett a bálkirálynő és bálkirály? - nézett körbe Tamara, a lányok pedig halk kuncogásba kezdtek.

 - Mi - vigyorogtam kínosan, Jamie-re mutatva, aki látszólag szintúgy meglepődött, mint Tamara és Dylan. 

 - Na, ne szívass már! - röhögött Dylan. - Pont te?

 - Kellett hozzá egy ,,kis" segítség... - fordultam a lányok felé.

 - Ugyan már, hiszen tök jól néztek ki együtt! - biccentett bátorítóan Tamy.

 - Mi? - kérdeztük egyszerre Jamie-vel, majd összenevettünk.

 - Na, látod, mondtam én! - vigyorgott.

 Az este további része remekül telt. Szinte mindenkivel táncoltam egy kicsit, kivéve persze Dylant. De minduntalan csak Tamy-ékat tudtam figyelni, akik úgy néztek egymásra, mint akik fél szavakból, vagy csak tekintetekkel megértik egymást.

 - Te! - kiáltott fel hirtelen Ana, miközben éppen vele táncikáltam poénból.

 - Hm?

 - Szerinted mit csinálhatott Tamy és Dylan? - kérdezte, nekem meg ismételten görcsbe rándult a hasam.

 - Mire gondolsz? - tettettem érdeklődést, de köztudott tény, hogy az mindig meglátszik rajtam, ha nem mondok igazat.

 - Olyan elégedett arccal léptek elénk, hogy csak na! Tudod, hogy mire gondolok, ugye, Bella? - vigyorgott, nekem pedig össze kellett szednem a gondolataimat. Na, Belluskám, most buksz le, vagy soha...

 - Olyan hülye vagy... - nevettem el magam, talán túl erőltetetten, mert Ana szemöldöke egyből az égig szaladt.

 - Mondott neked valamit?

 - Kinek? Nekem? Ugyan már! Nekem? Hah! 

 Kezdtem egyre kínosabban érezni magam, valahogy ki kellett menekíteni magam a helyzetből. Elvégre a barátnőm titkáról van szó, amit csak úgy nem fecseghetek ki... De Ana túl könnyen átlátott a szitán, érezhető volt a tekintetén, amivel úgy bámult rám, mint egy idiótára. Bár az akkori viselkedésemet illetően, nehéz is lett volna engem más szóval jellemezni.

 - Ő... Lassan azt hiszem, mennem kell... Összehívjuk a csapatot, hogy el tudjak búcsúzni? - kérdeztem, megtalálva a legjobb kibúvót, ő pedig bólintott, és már sietett is a srácok után.

 - Na, gyerekek, én zúzok haza - sóhajtottam óvatos mosolyra húzva szám jobb sarkát, ők pedig egyenként megöleltek engem.

 - De ugye még holnap még találkozunk, mielőtt elmennétek? - kérdezte reménykedve Willow.

 - Nem hinném, hogy lenne hozzá időm - sóhajtottam, megsimítva a vállát. 

 - Hát mindegy, azért még beszélünk! - szorított magához erősen Amy, nekem meg egy könny szakadt ki a szememből, egészen a ruhájáig.

 - Na, de megyek, mielőtt még teljesen összesírlak! - nevettem fel, és egy utolsót intettem a barátaim felé.

 Iszonyúan fognak hiányozni.

 Mikor másnap reggel felkeltem, rögtön rabul ejtett az a szörnyű hiányérzet, amit legszívesebben elégetnék az összes rossz emberi érzelemmel együtt. Elkeseredetten kaptam magamra az aznapi ruhámat, (fehér, hosszított póló, ,,Yes" felirattal, rá bézs színű pulóver, cicanadrág és fekete csizma) és kezdtem el pakolni a bőröndbe a cuccaimat, amikor csengettek. Meglepetten nyitottam ajtót, és amikor megláttam a barátaimat, egyből fülig érő mosoly szökött az arcomra.

 - Hát ti? - kérdeztem vigyorogva.

 - Jöttünk elköszönni! - kiáltotta egyszerre Willow, Ana, Alieen és Amy, én pedig egyből a nyakukba ugrottam.

 - Elmondhatatlanul örülök nektek! - lelkendeztem, és beengedtem őket a házba.

 Ők otthonosan helyet foglaltak a nappaliban, én pedig miután becsuktam az ajtót, egyből odavágódtam melléjük.

 - Emlékeztek, amikor találkoztunk? - vetettem fel hirtelen a témát, ők pedig lelkes bólogatásba kezdtek.

 - Eleinte hogy utáltuk egymást, ugye Willow? - bökte oldalba Alieen a barátnőmet, aki röhögve mesélt ez után.

 - Igen. Még tök fiatalok voltunk, és azon versenyeztünk, hogy kinek vannak jobb ruhái. Milyen gyerekesek is voltunk... Egy kész hárpiának gondoltalak akkor!

 - Nem is tévedtél nagyot - nevetett felé Amy, mire Alieen megdobta egy párnával.

 - Hú! És emlékeztek arra, amikor a strandon különböző alakzatokban fotózkodtunk? - mosolyodott el halványan Ana, mire heves bólogatásba kezdtünk. 

 - El is tettem a képeket a bőröndömbe - mondtam, mire mind felsóhajtottunk.

 És akkor ismét csengettek. Amikor kinyitottam az ajtót, egyből lehervadt a számról a mosoly, ugyanis Jamie állt a küszöbön. Normális esetben nagyon örülnék neki, de az akkor más volt. Épp az életemet hagytam volna a hátam mögött.

 - Mehetünk? - kérdezte, egy fél mosolyt villantva felém.

 Bólintottam.

 - Csak még elköszönök a barátaimtól, és Prada-tól... Prada nincs is itt - néztem körbe csalódottan.

 - Micsoda? - hökkent meg Jamie.

 - Anyáék elvitték. Jobb is lesz, ha itt hagyom őket a francba! - kezdtem el zokogni, levágva magam a kanapéra.

 - Ne sírj, Bella! Úgyis találkozunk még! - nyugtattak a lányok, a vállamat simogatva, én pedig ismét megöleltem őket.

 - Nagyon nagyon fogtok hiányozni! - sóhajtottam, és ők is sírni kezdtek. 

 Megfogtam a bőröndömet, kimentem a házból, bezártam az ajtót, és még egyszer, utoljára körbeöleltem a lányokat. 

  - Szeretlek titeket! - intettem nekik a kocsiból, ők pedig egy szívet mutattak felém.

 - Mehetünk? - szorította meg az ülésre ejtett kezemet Jamie, mire bólintottam.

 Szörnyű szívfájdalom volt otthagyni a barátaimat, még ha nem is sejtettem akkor, hogy mi fog rám várni ezen a nyáron...