2015. augusztus 23., vasárnap

9. fejezet


- Hát megjöttetek! Már nagyon vártunk ám titeket! Fáradjatok beljebb! - hallottam lentről anyám mézes-mázas hangját.
 Utáltam, mikor ezt csinálták. Benyalták magukat egy-egy ügyfélnél, hogy több pénzt kaphassanak, amin még több ajándékot vettek nekem törődés helyett. Már megszoktam.
 Megálltam a tükör előtt és csak néztem magam. Csak egy este. Ennyit kellett kibírnom. Végül is semmi rossz nem történhet. Eljátszom, hogy ennek a remek családnak a csodálatos gyereke vagyok, nevetek a csöppet sem vicces, céges poénokon és tettetem, hogy jól érzem magam. Sokszor csináltam már ezeket, így most sem okozott túl nagy gondot.
 - Bella, szívem, gyere le! - kiáltott fel apa.
 Hát, akkor hajrá! - gondoltam, és lebaktattam a lépcsőn. 
 A konyhából nevetés zaja hallatszott ki, így arrafelé vettem az utamat. 
 - Jó estét! - köszöntem - egy kamu mosollyal az arcomon - a vendégeinknek.
 - Á, biztosan te vagy Bella! A szüleid rengeteget meséltek már rólad! Milyen szép fiatal hölgy vagy! - ölelt meg a számomra ismeretlen asszony.
 - Remélem, csupa jót hallottak. - nevettem.
 - Még szép! Dimitry vagyok, ő itt a feleségem, Amanda és a fiam, Samuel. - mutatta be a családját a férfi. 
 - Örülök, hogy megismerhetem Önöket! 
 - Nyugodtan tegezz csak, nem vagyunk azért annyira idősek! - mosolygott Amanda.
 - Gyertek, foglaljatok helyett, és lássunk hozzá a vacsorának, mert a végén még kihűl. - szólalt meg anya.
 Én elfoglaltam a szokásos helyemet - apa jobb oldalán -, mellém pedig Samet ültették, mondván, hogy a fiatalok úgysem akarják majd hallgatni az öregek társalgását. Csak hogy őszinte legyek, se Sammel, se Amandáékkal és főleg a szüleimmel nem volt kedvem cseverészni. 
 Az asztal másik oldalán Dimitry-ék helyezkedtek el.
 - Bella, kicsim, segítenél kihozni a levest? - kérdezte édesanyám.
 Nem volt túl sok kedvem hozzá, de azért egy fanyar mosollyal az arcomon odabaktattam hozzá. 
 - Ajánlom, hogy jó képet vágj ma este, mert ezt az ügyfélt nem akarom elszalasztani a te moderálatlan viselkedésed miatt! Érte vagyok? - sziszegte a fülembe.
 - Ha ennyire azt akarjátok, hogy viselkedjek, nem lett volna egyszerűbb, ha le se jövök? - kérdeztem vissza flegmán.
 - Na megállj csak! Ezért még számolunk! Most pedig szépen visszamegyünk oda és boldogan eltöltjük ezt a néhány órát! 
 Megfogtam egy alátétet és mire észbe kaptam, már az asztal mellett álltam. Letettem a kis tárgyat, majd visszaültem a helyemre. 
 Nem értem, miért viselkedik mindig így... Akárhányszor jönnek hozzánk lehetséges ügyfelek, anya mindig kihív a konyhába, hogy elmondja ugyanezt a szöveget, miközben jól tudja ő maga is, hogy semmit sem tennék, hisz általában csendben szoktam hallgatni őket. 
 - Sam, ennyi elég lesz? Vagy merjek még egy kicsit? - kérdezte a fiútól.
 - Nem, nem, köszönöm szépen, de talán még ez is sok lesz! - vette el a tányérját.
 Oldalra fordítottam a fejem, hogy jobban szemügyre vegyem a mellettem ülő srácot. Körülbelül velem egy idős lehet, vagy talán egy-két évvel idősebb. Kék inget viselt, amit beletűrt a fekete, élére vasalt nadrágjába. A szexi hatást még fokozta az össze-vissza álló, éjfekete haja, amiből egy-két tincs belelógott a szemébe és a gyönyörű, tengerkék szeme. Így együtt maga volt a tökély. 
 Jó estének nézünk ma elébe! - gondoltam magamban.
 Sajnos Sam észrevette, hogy nézem és rám emelte a tekintetét, majd miután végigmért - mondhatom elég látványosan -, elmosolyodott. 
 - Nos, akkor jó étvágyat! - törte meg ezt az idilli pillanatot apukám.
 Mindenki elmormolta ezt a szöveget, majd hozzálátott az előételnek. Anya nem esett túl nagy túlzásokba. Egy egyszerű húsleves mindig megállja a helyét és szinte elronthatatlan! - mondaná ő.
 Evés közben csak egy-két szót váltottunk egymással, vagyis igazából csak a felnőttek beszéltek, mi Sammel csak csöndben szürcsölgettük az előételt. 
 - És Sam, te melyik iskolába is jársz? - fordult felé háziasszonyunk.
 A fiú gyorsan lenyelte a szájában lévő utolsó falatot, majd válaszolt: 
 - A Silvertown Art-ba. 
 - Bella mindig is oda szeretett volna járni a művészeti képzésük miatt, de sikerült lebeszélnünk róla, mivel az a város másik felén van és emiatt reggelente sokat kellett volna utaznia.
 Na ja. Meg azért is, mert nem akartátok, hogy a lányotok bármilyen művészeti képzettséget is szerezzen! - tettem hozzá magamban.
 - Tényleg? Sajnálom, hogy nem odajársz, mert akkor nagy valószínűséggel osztálytársak is lehetnénk! - mosolygott rám édesen Sam, mire én teljesen elpirultam. 
 - Igen... öm... nos, a mostani gimim is elég jó... csak sajnos itt nincs az a lehetőség, mint ott. - nyögtem ki nagy nehezen.
 - Mindig is érdekelt a ti iskolátok, mivel én meg pont oda szerettem volna járni! - nevetett fel. 
 - Komolyan? - mosolyogtam. - Hát, nem olyan nagy szám, nehogy azt hidd! Vannak ugyanúgy jó és rossz tanárok is, mint bárhol máshol. A diákok nagy része kedves és szorgalmas. Szeretem az osztályomat, mert mi egy fiú osztály vagyunk és mindig úgy kikészítenek néhány tanárt, hogy azok tanítás helyett inkább "megnevelnek" minket! - macskakörmöztem, csak hogy érthető legyen a célzás. - A kedvencem a tánc tanár. Az táncot aztán abszolúte nem tanít, egész órán csak azt fújja, hogy a mai fiatalok semmit sem akarnak csinálni és, hogy semmire sem fogják vinni, meg ehhez hasonlók. 
 - WOW, akkor nálatok van élet! 
 - Az biztos, hogy nem szoktam nagyon unatkozni! 
 Mire befejeztem a mondandómat, megérkezett az a bizonyos lép pörkölt. A vendégeink nem győzték dicsérni az illatát, hát még az ízét! Be kell valljam, nem volt annyira rossz, de inkább maradtam volna a jól megszokott pizzámnál. 
 A desszert elfogyasztása után szüleim kitalálták, hogy míg ők kiülnek és megbeszélik a munkával kapcsolatos dolgaikat, addig én és Sam menjünk fel a szobámba társalogni. Nos, mivel nem akartam hisztit csapni - tudniillik eddig Jamie-n kívül még egyetlen srác sem tette be a lábát a szobámba - , ezért belementem a dologba.
 Sammel a nyomomba felsétáltam az emeletre, egészen az ajtómig.
 - Üdvözöllek a birodalmamban! Érezd magad megtisztelve, ugyanis te vagy a második hímnemű, aki beléphet a szobámba! - tessékeltem be a kicsinek semmiképpen sem nevezhető helyiségbe. 
 - Szóval akkor eddig csak apukád járt itt? - kérdezte, míg körbenézett.
 - Na jó, vele együtt akkor három, de ő természetes, hogy bejöhet a szobámba! - mosolyogtam. - Rajtad kívül csak a legjobb barátom volt itt.
 - Ki az? Lehet, hogy ismerem!
 - Jamie Broodey. A szüleink munkatársak, szóval sokat vagyunk együtt. 
 - Jamie Broodey... - ismételte meg halkan. - Nem rémlik, hogy ismerném. Na és, közel álltok egymáshoz?
 Hogy kérdezhet ilyet, miközben nem is ismerjük nagyon egymást! Meg egyáltalán mi a fenéért érdekli ez őt? Ha közel állok, ha nem, az az én dolgom.
 - Miért kérded? 
 - Csak szimpla kíváncsiságból. - lehuppant az ágyamra és mélyen belenézett a szemembe, amitől én zavarba jöttem. 
 - Hát, öm.... igen, elég jó a kapcsolatom vele... hisz, már említettem, hogy a legjobb barátom. És tudtommal a legjobb barátok közel állnak egymáshoz, nem?
 - De, pontosan! Mesélj még magadról valamit!
 - Mégis mit szeretnél tudni? - csüccsentem le mellé.
 - Bármit, ami veled kapcsolatos! Tuti, hogy érdekelni fog! - kacsintott.
 Ez most flörtöl velem? - gondoltam.
 Elmeséltem neki, hogy milyen volt a legutóbbi nyaralás Jamie-vel, meséltem neki még egy kicsit az osztályról és elmondtam, hogy szabadidőmben mivel szeretek foglalkozni. 
 - Tudsz gitározni? Hát ez szuper! Megmutathatnád, hogy mit tudsz!
 - Á, azt mondtam, csak tanulok, nem azt, hogy tudok is! Szóval, ha nem akarsz iszonyatosan hamis és béna előadást látni, akkor nem erőlteted a dolgokat!
 - Én viszont biztos vagyok benne, hogy tehetséges vagy, hisz egy ilyen gyönyörű lány csak is az lehet! 
 A bóktól a fejem paprikavörössé vált, és el kellett fordítanom, mert egyszerűen annyira zavarban voltam a közelségétől, hogy legszívesebben kirohantam volna. 
 Kérésére - no meg azért is, hogy kicsit távolabb legyek tőle - elővettem a gitáromat, majd egy frissen megtanult dalt kezdtem el játszani. A produkciómat maximum 3 csillagosra lehetett volna értékelni, de Samnek annyira tetszett, hogy nem győzte dicsérgetni. 
 - Na jó, ennyi elég is volt belőlem, most te jössz! Neked kell mesélned! - visszaültem a helyemre és szinte ittam minden egyes szavát.
 Az én életem Saméhez képest szart sem ért! A gyereknek őrült izgalmas hétköznapjai vannak, nyaranta hol a barátaival nyaral, hol a szüleivel, rengeteg dologhoz ért és természetesen a csajok is megbolondulnak érte. Elmondta, hogy összesen idáig öt barátnője volt, de egyik sem tartott 1 hónapnál tovább, ugyanis valahogy sosem érezte azt, hogy az a bizonyos lány lenne az igazi. 
 - Neked volt már barátod? - tette fel az egymilliárd dollárt érő kérdést.
 - Nekem? Hát, öm...
 - Nem kell szégyenlősködni, biztos a lábaid előtt hevernek a srácok! - mosolygott.
 - Őszintén szólva eddig egyetlen egy pasim sem volt! Sosem jártam senkivel, nem csókolóztam, nem feküdtem le akárkivel... Meg ehhez hasonlók. 
 A szavak csak úgy jöttek ki a számon és mire észbe kaptam, már be is fejeztem a mondandómat és Sam csodálkozást tükröző arcát kezdtem bámulni.
 - Te biztos hazudsz! - nevetett fel. - El sem tudom hinni, hogy nem volt még barátod!
 - Pedig ez az igazság! - nevettem vele együtt. - A romantika terén kész katasztrófa vagyok!
 Még kacarásztunk egy sort mindenféle hülyeségen, mikor Sam megszólalt.
 - Megcsókolhatlak?
 Arca határozottságot tükrözött, amitől én ledermedtem. Nem viccel, komolyan kérdezi. Ha most igent mondok, az lesz életem legelső csókja egy olyan sráctól, akit csak néhány órája ismerek, de egyszerűen képtelen vagyok ellenállni neki! Olyan nyitott, de közben annyira rejtélyes, ami nagyon dögössé teszi, ráadásul iszonyú jó humora van. És azok a szemek... Egész nap el tudnám nézni őket! Megbabonáznak és fogva tartanak. Lenyűgöző!
 Nem tudtam megszólalni a döbbenettől, ezért csak bólogattam alig láthatóan. De szerencsére Sam észrevette és elkezdett közelebb hajolni.
 A szoba levegője megdermedt, a szája már csak pár centire volt az enyémtől, az orrunk össze is ért és éreztem a tusfürdőjének édes illatát, ami teljesen elvette az eszemet! 
 - Sam, gyere, indulunk haza! - kiáltott fel Dimitry, evvel elrontva a tökéletes pillanatot. 
 Mindketten nagyot sóhajtottunk és elhúzódtunk a másiktól. A fiú szemei szomorúságot tükröztek, ami engem is elszomorított. Olyan közel voltunk már... 
 - Azt hiszem, itt az ideje, hogy menjek! - állt fel és jó lassan elindult az ajtó felé.
 Egymás után sétáltunk le a lépcsőn, mindketten a gondolatainkba merülve. Vajon mi történt volna, ha megcsókol? Lehet, hogy ő lett volna az első pasim? Vagy talán ez egy égi jel volt, hogy mi nem jöhetünk össze és nem tőle kapom az elsőt? 
 Ilyen, meg ezekhez hasonló kérdések kavarogtak a fejemben, és mire észbe kaptam, már el is tűntek a vendégeink. Csigalassúsággal felmentem és bedőltem az ágyamba.
 Talán szerelmes vagyok? Pár perccel ezelőtt még lélegzetvisszafojtva vártam, hogy puha ajkai az enyémekhez érjenek, most meg minden olyan... üres. Most először éreztem a pillangókat a hasamban és be kell valljam, nagyon jó érzés volt. 
 Az egész srác elvette az agyamat. A kinézete, az illata, a modora... És azok a szemek! Egyszerűen képtelen vagyok nem belenézni. 
 Nagy gondolkodásom közepette hirtelen felültem és azonnal kikerestem Willow számát. Szerencsémre három csengés után már fel is vette. Ugyan épp az ágyából ugrasztottam ki, de jó barát módjára nem csapott akkora hiszit belőle. Figyelmesen végighallgatta a mesémet, majd velem együtt örült és sikoltozott. De jókedvünk hamar elszállt, mikor rádöbbentem, hogy talán most láttam utoljára Samet. Hisz a város másik végén lakik, más iskolába jár és lehet, hogy neki más tetszik. Willow vagy fél órán keresztül próbált megnyugtatni, míg végül arra jutottunk, hogy felhívom Jamie-t, hogy segítsen.
 Barátom természetesen megértette a helyzetet és át is jött, hogy jól kibeszéljük a dolgot. Hirtelen kicsit pizsipartis érzésem támadt, de inkább nem említettem Jamy-nek az ötletemet. Elmondta, hogy ha Sam is komolyan gondolja ezt az egészet, akkor biztosan keresni fog és, hogy ő a történetemből azt szűrte le, hogy én sem vagyok neki közömbös. 
 Éjfél körül végül teljesen elcsöndesedett a ház, Jamie is hazament, én pedig lefekvés előtt még gondolkodtam egy kicsit ezen az egészen, majd hagytam, hogy az édes álom magával rántson... 

 Csak néztem, ahogy az illető mosolyogva közelít felém. Hirtelen fel sem tudtam fogni, hogy ki is áll előttem.
 - Minden rendben van? - aggódott.
 Felocsúdtam a döbbenetemből, nyeltem egy nagyot, majd nagy nehezen a szemébe néztem.
 - Sam?

2 megjegyzés:

  1. Szia!Pont a legizgibb résznél... Mikor lesz új rész? Vagy már befejezted a blogot? Mármint már egyáltalán nem írod? Csakmert láttam, rég raktál fel új fejezetet.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Kedves Roozy Gy.!
      Nem nem fejeztem még be a blogomat csak nem jutott időm arra hogy tovább írjam :)
      Az új részről sajnos nem tudok semmi konkrétat mondani de sietni fogok vele ^^

      Törlés